Gamerlandes színekben indul harcba a VALORANT csapat
Régi álmunk vált valóra: esport csapattal bővült holdudvarunk! Magyarország legjobb VALORANT csapata, az egykori NeedMore DM ezúttal GAMERLAND OUTLAWS névvel indul neki a jövőbeli kihívásoknak, amikre nem is kell sokat várni, hiszen a csapat közvetlen meghívást kapott egy nemzetközi bajnokságba!
Gamerlandet az első pillanattól többnek szántuk, mint egy „helynek”. Egy olyan szellemiséget akarunk képviselni, ami a magyar esport felvirágzásához vezet. Gamerland ennek a fizikai kiindulási pontja: egy hely, ahol színvonalas versenyeket lehet tartani, és ahol találkozhatnak a magyar gaming világ résztvevői: játékosok, egyesületek, szponzorok és nézők. Vágyálom szintjén már a kezdeti fázisban is felmerült a saját csapat(ok) gondolata, hiszen a létesítmény adja magát. Saját bootcamp teremmel, csúcskategóriás számítógéppel és esportos kapcsolatokkal teljes infrastruktúrával rendelkezünk ahhoz, hogy a szárnyunk alá vehessünk egy profi csapatot.
A választás nem „hideghívás” után esett az egykori NeedMore DM-re, bzt egyik társalapítónk jó cimborája még a közös CS 1.6-os időkből, azaz nagyjából az ősidők óta. Persze az sem volt utolsó szempont, hogy a srácokból épül fel jelenleg a legjobb VALORANT csapat Magyarországon. Ezek után nem lehetne az állítani, hogy szimplán „haveri alapon” döntöttünk. A GAMERLAND OUTLAWS fő erőssége, hogy a veteránok rutinját vegyítik a fiatalok lendületével és megújulási képességével. A tagok közül néhány név ismerősen csenghet CS:GO rajongóknak, a csapat tagjai név szerint: crazyd33r, Szimpli, bzt, BARCODE, haxtrax, VICE és VictorsoN, a coach.
A srácok az igazolás óta nem unatkoztak sokat, hiszen az elmúlt hetet már felkészüléssel töltötték Gamerland Bunkerében. Szükségük is lesz rá, hiszen direkt meghívást kaptak egy nemzetközi VALORANT bajnokságba, a VLR East: Surge elnevezésű régiós ligába. Február 16-tól görög, szír, lengyel és belga csapatokkal mérkőznek meg a továbbjutásért, először a Anorthosis Famagusta Esports-szal kerülnek szembe. 20 ezer eurós összdíjazás mellett a legjobbaknak Promotion slot jár a VALORANT Champions Tour 2022: EMEA Promotion Tournament eseményre, így nem babra megy a játék. A mérkőzéseket végig izgulhatod a LeetEsport Twitch oldalán élőben, de az eredményeikről beszámolunk majd közösségi oldalainkon is, így érdemes figyelemmel követni azokat!
A fantasztikus mezekért külön köszönet a Toti Sportnak!